rolcas (rolcas) wrote,
rolcas
rolcas

  • Location:
  • Mood:

Agaro-fobia

Február eleje óta járok ismét edzeni. Nagyon jó érzés és imádom is, remélhetőleg hamarosan látványos változásokat fog okozni a testemen. De most nem erről akarok írni. Bár némi köze van hozzá. A terem, ahova járok a 6. kerületben van és trolival lehet eljutni oda. Ezzel sincs semmi baj, odafele vagy a nyugatinál vagy az arany jani utcánál szállok fel. A problémáim a visszaúton kezdődnek. Kilépek a teremből, és trappolok, ahogy tudok, hogy odaérjek a megállóba, várjam a trolik és húzzak hazafele, vagy ahova épp tartok. Nekem nem tetszik annyira a környék, ahol mászkálok ilyenkor, mondjuk úgy sokan nem tegnap barnultak le arra fele. Szóval sietek, amúgy is utálok idegenekkel beszélgetni, nem szeretem, ha közel jönnek hozzá, ha mellém ülnek a járműveken, amikor van máshol is hely, stb. Nem bírom ezt és kész. Szóval állok a megállóban, várom a trolit, ami tíz percenként jár, megjegyzem ez nem is rossz. Szóval legrosszabb esetben az embernek kemény tíz percet kell várnia, nem többet. Ezt is csak akkor, ha pont az orrunk előtt megy el a troli, ami velem még nem fordult elő, tehát általában kevesebb, mint tíz percet várok. Nos beállok a váróba és várok teljes nyugalomban, azon gondolkodom, milyen jól esett a torna, alig várom, hogy megint jöjjek, hogy most hazaérjek, pihenjek, akármi. És ekkor beáll a váróba, valaki. Általában idős emberek, vagy diákok. Állnak ott pár másodpercet, majd odaállnak mellém és megkérdezik, hogy régóta várok-e? Hát először is fingom nincs róla, mert totál máshol járok lélekben, másfelől  meg tíz perc nekem nem hosszú idő. Egy hat órás gyakorlat na az hosszú idő. De nem is értem miért jönnek oda? Miért kérdezgetnek ENGEM? Főleg mivel fél méterre tőlem ott a tábla, hogy milyen gyakran járnak a rohadt trolik, ne tőlem kérdezze, hát nem én vezetem a trolit, hogy tudjam mikor ér ide. Ráadásul a kérdés után fél perccel általában befut a hülye troli, szóval igazán kussolhattak volna magukban. Nagyon nem szeretem, ha idegenek hozzám szólnak. Lehet, hogy van egy kicsi agaro-fobiám, lehet, hogy csak paranoiás vagyok, vagy simán utálom az idegenekkel való bármi kontaktust, főleg, ha totál egyedül vagyok, nem tudom. De utálom, mikor hozzám szólnak. Beszélgetni akarnak, vagy akármi. Kiráz tőle a hideg és hülyeségnek érzem az egészet. Attól, hogy megkérdezi én mióta várok attól neki mitől jobb? Ha azt mondom, hogy hú már fél órája, akkor elsétál, vagy vár tovább? Vagy, ha azt mondom á csak most jöttem, akkor tovább sétál vagy vár tovább? Nem értem a kérdést. Attól, hogy én mióta várom még nem lehet felmérni, mikor jön a troli. Mert ha baj van, akkor tök mindegy mióta állok, soha nem fog jönni. Ha meg jönni fog, akkor jönni fog és kész. Mint mondtam MAXIMUM tíz percet kell várni. Ez a maximum. Ez nagyon rövid idő. És ennyit sose kell várni, csak, ha mint mondtam előtted megy el a jármű, csak akkor. Nem értem tíz rohadt percig miért nem tudnak az emberek kussban maradni. Én is utálok várni, de nem támadok le embereket a nyomorommal, várok szép csendesen. Attól, hogy körbekérdezem a népeket, nem fog előbb jönni a BKV. A másik problémám pedig az, amikor az emberek rátapadnak a másik emberre, mondjuk a mozgólépcsőn a metróban. Amióta megloptak, nagyon nem tolerálom a közelséget. De ezek az emberek nem lopni akarnak, csak nem ismerik a fél méter távolságot. A mozgólépcsőn lesétálnak két egész lépcsőfokot csakhogy a másik hátába legyenek. Megjegyzem, ha én picit lassabban szállnék le a mozgólépcsőről, akkor ő nekem ütközne ugyebár, ami miatt nagyon leordítanám a képét, ő meg az enyémet. Hát ennek mi a fészkes franc értelme van akkor? Emberek hagyjuk már levegőhöz jutni a többi embert is oké? Van elég hely jelenleg ebben az országban mindenkinek. Ne másszunk a másik pofájába, legyünk már oly jók. Nem is lepődöm meg, ha egyre több emberről derül ki, hogy agaro-fóbiája van. Ezzel nem feltétlenül születünk, hanem a sok pofátlan ember miatt alakul ki, akik azt hiszik csak ők léteznek. Naponta legalább tízszer jönnek nekem emberek, lökdösnek stb., mert nem képesek fél centivel arrébb lépni, és ha én épp nem tudok kitérni előlük, akkor nekem jönnek és mennek tovább, mint a tank. Hihetetlen milyen szemetek vagyunk, mi emberek, mennyire nem figyelünk semmire, ha közlekedünk, azt hisszük miénk az egész világ. Pedig nem. Kicsi senkik vagyunk, akiknek ici-picit alkalmazkodni kéne a többi kis senkihez, akikkel együtt vagyunk kénytelenek létezni. Egyre kevésbé szeretek olyan helyekre menni, ahol sok ember van, mert egyszerűen kiborít az egész.
Tags: life, me
Subscribe

  • "Ha nem tetszik, el lehet menni!"

    Nap mint nap kapják meg emberek, köztük én is ezt a remekbe szabott kis mondatot. Ha valami nem tetszik, ami az…

  • Ami nekem nincs az szar!

    Egyre inkább találkozom azzal a hozzáállással, hogy ha valami nekem nem jött össze, akkor az biztos…

  • Csak el innen!

    Na most telt be a pohárkám. Elegem van. El akarok innen menni, végleg. Eddig tartott a hazafiságom, a hazaszeretetem.…

  • Post a new comment

    Error

    Anonymous comments are disabled in this journal

    default userpic

    Your IP address will be recorded 

  • 0 comments