rolcas (rolcas) wrote,
rolcas
rolcas

  • Location:
  • Mood:

Szex és New York

 Ok. Biztos velem van a baj, de ez a négy lány mindig ilyen idegesítő volt néha? Nem mindig és igen még mindig imádom ezt a sorozatot. Ezerszer láttam. De csak most tűnt fel, hogy néha nagyon fura dolgokat mondanak. Minden problémára, elutasításra hárítással reagálnak és ez nagyon furcsa számomra. Mi is ilyenek voltunk? Mármint mi nők, amikor nem volt senkink? Pont ilyenek voltunk? Amikor a szemünkbe mondta egyik realista barátnőnk az igazságot, rögtön meggyőztük, hogy téved, és igazából minden úgy jó, ahogy van? Vegyük a jelenlegi példát. Épp nézem a negyedik évad legelső részét, ahol Carrie-ék hivatalosak egy eljegyzési bulira, és a sok párkapcsolatban élő nő kérdésére Mirranda vicces cinizmussal reagál, amit Carrie nem ért meg. Rá is kérdez, hogy miért válaszolt ilyen furán a kérdésre, miszerint van-e valaki különleges az életében. Erre Mirranda elmondja, hogy azért, mert elege van belőle, hogy a párkapcsolatban élők lesajnálják, és kínosan érzik magukat szinglik mellett, mert nincs miről beszélni velük (megjegyzem sajnos ez igaz, mert milyen mocsok dolog már áradozni a boldogságodról valakinek, aki x ideje keresi ugyanezt a boldogságot, én is utáltam mindig hallgatni a boldog párokat, én se akarom ilyennel traktálni folyton a szingli barátnőimet). A lényeg, hogy Carrie erre azt mondja, hogy a párkapcsolatban élő nők féltékenyek rájuk és inkább vágynak az ő életükre. Nos kedves Carrie lehet, hogy van ilyen foglalt hölgy, de én magamról tudom, hogy nem vágyom erre. Persze lehet én is ezzel nyugtattam magam a férjem megismerése előtt. Ennyire megváltozott volna a gondolkodásom, az agyam? Ezek a furcsaságok eddig nem tűntek fel a sorozatban. Minden mondatát, sorát, jelenetét (kivéve Aident és a hozzá fűződő részeket, mert őt utálom) tökéletesnek tartottam. Egyszer sem tűntek fel ezek a csúnya öncsalások, csúsztatások. Most hogy kívülről figyelve a szingliket, és régi önmagamat... ennyire szánalmasak voltunk? Tudom most jön a válasz, hogy nem mi nem voltunk ENNYIRE szánalmasak, mi menők voltunk, stb. De most tényleg. Nézzünk picit magunka jelenlegi és ex szinglik. Mennyiszer cselekszünk/cselekedtünk kétségbeesetten? Hányszor roptuk a táncparkett közepén a táncot enyhén sok túlmozgással, hogy a pasik észrevegyenek minket. Hányszor bámultunk fél órán át egy pasit, hogy fél pillanatra összeakadhasson a tekintetünk. Hányszor képzeltük el (mintha csak nappal álmodtunk volna), hogy az a jóképű srác/legjobb barát/meleg barát/énekes/színész odajöjjön és elmondja, hogy csak minket akar? Sőt tovább is mentünk. Egy komplett kapcsolatot végig tudtunk játszani agyban. Hónapokon keresztül csak erről az elképzelt kapcsolatról álmodoztunk. Teli volt a gépem különböző színészek képeivel és nem a hölgyek voltak előnyben. Ha a sok bulira gondolok, akkor a sok mosoly és nevetés jut eszembe, a féktelen partizás. És mégis. Valahogy nem tudom felidézni mitől volt annyira jó. Mert jó volt tudom. Sok szép emlék és színes fénykép, mind az hirdeti, hogy milyen csodás volt. Mégse hiányzik. Ha tényleg jó volt, akkor miért nem hiányzik? Lehet, hogy az agyam kitörölte a kétségbeesést, a vágyakozást, a magányt? Remek barátaim vannak és őket sokra becsülöm, és örökké az életem részét képezik majd. Még akkor is, ha eljön majd az a nap, hogy arra se fogok emlékezni, hogy mikor láttam őket utoljára. Ha visszagondolok mindig az ő arcukat látom, ahogy ott vannak velem. Mégse tudom megfogni az őszinte boldogságot ezekben az emlékekben. Mindig van némi keserűség, ami átüt az egészen. És itt nem az esetleges vitákra gondolok. Valami más. Valami üresség, amitől a mostani baráti összejövetelek és szilveszterek mások. És ez egy férfi. Nem akármilyen, hanem az a bizonyos, aki hozzánk tartozik és mi pedig őhozzá. Olyan apró dolog, csupán egy személy, annyi barát ellen. Ám mégis megtölti azt a furcsa ürességet, amik a szingli emlékekből hiányoznak. Lehet akármilyen idiótának tartani, lehet hazudni magunknak örökké, de egy buli sem jó ha nincs velünk, vagy nem vár ránk valaki. Nincs az a jó barát, aki egy társ helyét képes betölteni. Képtelenség. És én úgy érzem, hogy a legszebb és legboldogabb szingli pillanatom sem lehetett soha tökéletes, hisz egyedül voltam. Szingliként nem lehettem igazán boldog, és ezt csak most látom, talán csak most láthatom, most hogy a szingli létem már a múlté.
Tags: life, me, szingli
Subscribe

  • "Ha nem tetszik, el lehet menni!"

    Nap mint nap kapják meg emberek, köztük én is ezt a remekbe szabott kis mondatot. Ha valami nem tetszik, ami az…

  • Ami nekem nincs az szar!

    Egyre inkább találkozom azzal a hozzáállással, hogy ha valami nekem nem jött össze, akkor az biztos…

  • Csak el innen!

    Na most telt be a pohárkám. Elegem van. El akarok innen menni, végleg. Eddig tartott a hazafiságom, a hazaszeretetem.…

  • Post a new comment

    Error

    Anonymous comments are disabled in this journal

    default userpic

    Your IP address will be recorded 

  • 0 comments